2014. augusztus 26., kedd

1. fejezet



A nap régen lement, az idő pedig hat órához közeledett amikor a Heavy Soul kikötött a bázis szigetének partján. Maguk között csak "Ház"nak hívták a kis, alig pár kilométernyi földnyelvet, mivel szinte otthonukká vált az expedíció során.
A vizes homokot bakancsok, és gumicsizmák kavarták fel, miközben a hozzájuk tartozó legénység a hatalmas halászhálóval küszködött.
Valószínűleg életük felfedezését tették meg, ami az emberiség akár teljes történelmét is lerombolhatja. A hálóban egy humanoid; félig ember, félig hal lény kapálózott rendületlenül.
Berúgták a bázis ajtaját, a teremtményt pedig a harmadik szobában lévő vizsgálóasztalra dobták.
Frank azonnal riasztotta a kutatás főnökét, dr. Andrew Morgant, aki pár perc múlva berontott az ajtón.
Az idős tudós nagyjából hetven éves lehetett- a munkatársai szerint pedig épp vénségére hülyült meg. Fiatalabb korában több elismerést is bezsebelet az emberi genetika témakörében folytatott kutatásaiért, ám néhány éve kitalálta, hogy esélyt lát a szirének, vagy a köznyelvben inkább sellőként emlegetett lények létezésére, amit természetesen senki nem vett komolyan. Ő viszont hosszú hónapokon át feljegyzéseket készített, és számítógépes kimutatásokat, animációkat szerkesztett, hogy rájöjjön, tényleg van-e ráció a hableányok mítoszában.
Mivel a kutatásaihoz pénzforrásra is szüksége volt, felkérte Ericet, a huszas évei elején járó, gazdag tudóspalánta unokaöccsét, hogy nézze át a dokumentumait, és belátása szerint szálljon be a kutatásba. Mivel Eric odavolt különc, szenilis nagybátyjáért, és mert az megígérte, hogy a pénzt valószínűleg visszatéríti, belement, és Andrew rendelkezésére bocsátott egy bizonyos pénzösszeget, ami szinte rögtön el is ment a felszerelésekre.
A fiatal fiú az elején még valamennyire bizakodott is, de a második évben megelégelte, hogy csak hínár-, és kagylómintákat kap kézzelfogható bizonyítékok helyett, ezért ő is kilátogatott az Atlanti óceánra néhány hónapra.
Most ő is hasonlóan nagy izgalommal lépett a kutatószobába, mint nagybátyja.
A hálót egy szikével óvatosan körülvágták, a lényt pedig kiemelték belőle, egy hordágyra tették, és betolták a folyosón várakozó liftbe.
Hat emelettel a föld felszíne alatt nem tűnik túl biztonságosnak az élet, de a bázis nem lehetett három méternél magasabb a viharok miatt.
A negyvenkettes szoba ajtaja nyílt ki, hangosan nyikorogva. Csípős tisztítószer, és sterilitásszag lengte be a levegőt. Egy halvány, szürkés halogénlámpa néha pislantott egyet, mintha már nagyon unná az állandó semmittevést. Ezt a termet ugyanis arra az esetre hozták létre, ha sikerülne elkapniuk egy szirént.
A lényt a vizsgálóasztalra fektették, majd bementek egy rendőrségi tükörrel elzárt szobába, és onnan figyelték azt. Ami elsőként mindenkinek szembetűnt, az a bőre hófehérsége, és a haja tejfölszőkesége volt.
-Erre számítottam.- magyarázta Andrew.- Bőrük nem termel melanint, mivel a víz alatt alig van fény... Valószínűleg tehát a szemük is deformálódott, és vagy teljesen vakok, vagy csak homályosan látnak.
Eric egy pillanatra meghökkent. A nagybátyja éppen élete felfedezését tette, és az egyetlen dolog, amiről beszél az az, hogy a szirének albínók-e, vagy sem.

A kezdeti megdöbbenést eufórikus örömérzés váltotta fel. Míg a két tudós a sellőt vizsgálta, addig a legénység maradék tagja (mármint aki nem dőlt eddig a vízbe) még több fehérszeszt öntött magába, és a bunker aulájában hangosan énekelve táncoltak. Ez a lelet számukra azt jelentette, hogy kifizetik őket, és végre hazamehetnek, maguk mögött hagyva ezt a hideg poklot.
A szirénről még készült néhány röntgenfelvétel, amiből megállapították, hogy uszonnyá tulajdonképpen csak az alsó lábszáruk nőtt össze, a térd alatt. Felette tökéletesen elkülöníthető a két combcsont, csak egy pikkelyes bőrréteg van rajta, ami valószínűeg lehajtható, vagy eltávolítható, tehát megoldódott az anyagcsere, és a szaporodás körüli probléma is, ami a leginkább veszélyeztette a mítosz létezésének valószínűségét.
Kiderült, hogy rendelkeznek kopoltyúval, és tüdővel is, ami azt teszi lehetővé, hogy a szárazföldön is megmaradhatnak huzamosabb ideig. Minden másban tökéletesen megegyeznek az emberrel, eltekintve persze attól, hogy sokkal jobban bírják a nyomást, és hogy hidegvérűek.
Persze a többi eredménnyel várni kell a vérvizsgálatok befejeztéig.

A sellőt, akit időközben Arielnek neveztek el, egy kisebb terráriumba zárták, ahol van lehetősége a vízben, és a parton is mozogni. Néhány óra múlva felébredt az altatásból, amibe a nyugodt megvizsgálása végett helyezték, és egy kicsit magára hagyták.

Egyedül Eric ült a szoba közepén a fémpadlón, és lesápadva nézte A Teremtményt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szkielet Smoka Zaczarowane Szablony