3. fejezet

A nap sugarai lassan, de biztosan törtek maguknak utat a hófelhők mögötti szürke égen, ahogy Eric toporogva állt a bázis ajtaja előtt, kezében egy műanyagpohárnyi kávéval. Esetlenül emelte szinte kékülő szájához a cigarettáját, és mélyen beleszívott.
Néhány óra múlva elméletileg hazaindulhatnak ebből a fagyos pokolból.
A Heavy Soul legénysége boldogan fütyörészve pakolta tele a kutatóhajót a raktárban tárolt dolgokkal- leginkább különböző konzervekkel, és száraz élelemmel.
Ahogy jelentették a Szárazföldi Központba az eseményeket, azonnal hazarendelték őket, a kutatás teljes anyagával, és természetesen Ellievel együtt. Szerencsére Andrew kiharcolta, hogy továbbra is ő vezethesse a vizsgálatokat, valamint azt is, hogy egyelőre ne hozzák nyilvánosságra a felfedezést. Ericet az egyik fő emberévé tette, mivel unokaöccse elvárta, hogy mindenről pontos tájékoztatást kapjon.
A délutáni órákban a kutatóhajó eltávolodott a partról, és nyugodt büszkeséggel szelte a habokat, mígnem egy idő után eltűnt a horizonton. Ez azt jelentette, hogy hamarosan a tudományos-részleghez tartozók helikoptere is felszállhat. Utoljára leellenőrizték a bázist, majd beszálltak a hatalmas gépbe, aminek fedélzetén már Ellie is kábultan feküdt egy koporsószerű burában. Eric úgy döntött, hogy mellette utazik majd; továbbra is szimpatikusnak találta a lányt, bár nem sok alkalmuk volt kommunikálni eddig egymással.
Andrew elképzelései szerint a szirént a szárazföldön különböző gépekre csatlakoztatják, és megpróbálják átállítani az agyi hullámait, valamint betáplálják a szükséges információkat, mint például a nyelvtudást. Így igazán meg tudják gyorsítani a tanulási folyamatokat, és közlékenyebbé tehetik a lényt is.
Tiszta nyereség.

Eric elbóbiskolt a hosszú út alatt. Szerencsére nem kellett felébrednie semmilyen riadóra, mivel a felhők lassan elúsztak az égről, és viszonylag tiszta időben tudtak repülni. 

Pár óra múlva a gép halkan leszállt az egyik louisville-i felhőkarcoló tetejére. Az alkony már rózsás árnyakkal szegélyezte az eget, és porfelhők kavarták fel az utcák csendjét.

Fekete bakancsok dobbantak a helikopterből kiugró lábakon. A "koporsót" lassan emelték ki a csomaghordozó részből, és igyekeztek minél kevesebb mozgással a már rájuk várakozó liftbe helyezni. Ez alkalommal is a föld alá igyekeztek, mivel az épület tulajdonképp egy irodaházként üzemelt- természetesen eléggé titkos tudományos részleggel, mélyen a föld gyomrában.

Elliet egy előzőhöz hasonló, hipószagú terembe helyezték, egy olyasmi terráriumba, mint amilyet a kifogásakor is kapott. 

Még küldtek egy utolsó üzenetet a Heavy Soulnak, amelyben tudósították őket a sikeres érkezésükről Loisville-be, ám a választ már nem várták meg. Mindenki kimerülten hazaindult.
Eric buszra szállt, amellyel a belváros felé tartott, hogy végre újra láthassa kis garzonját. Eléggé zsúfoltan élt ebben a néhány négyzetméteres lakásban, amely olyan hatást keltett, mintha egy sűrített iroda lenne, amit vízben kell feloldani ahhoz, hogy elnyerje normális méretét. Az egyik falon mennyezetig érő könyvszekrény húzódott végig, melynek egyik polcát az asztallap feletti magasságban kiszerelték, hogy elférjen a monitor, valamint mellette a számítógépház, amely most szinte ki sem látszott a toronyházmagas papírhalmok közül, aminek- Eric szerint- alsóbb rétegeit még az özönvíz előtt helyezte oda, és valószínűleg eredeti ószövetségi írások vannak rajta.
A helyzet nem jobb a lakás többi pontján sem- nemsokkal a házi könyvtár mellett a konyhapult ismeretlen eredetű folyadékoktól ragadt, valamint rajtamaradt egy kistálka, amiben még a kutatócsoport bázisához való indulás előtti reggelije tartózkodott magányosan, várva a halálát. Mivel a piszkos ablaküvegen keresztül szinte folyamatosan érte a Nap, mostanra inkább hasonlított radioaktív plazmára, mint ehető ételre- állapította meg körbesétálva Eric, majd ledobta bőröndjét a garzon közepén álló kanapéra (és egyben ágyára), majd leült az előtte elhelyezkedő szőnyegre, és megbontott egy üveg sört, amit még legalább két másik követett.
Talán meg kellene látogatnia Lilyt, a... jegyesét? Talán bocsánatot kellene kérnie. Talán visszafogadná. Talán. ...
Hirtelen döntött. Hat óra múlt nem sokkal, talán még van egy kis ideje.
Felállt, és feltépte ruhásszekrénye ajtaját, amelyből átláthatatlan porfelhő vágódott hirtelen az arcába. Fulldokló köhögéssel küzdve előtúrt egy fekete inget valahonnan a vállfák labirintusa közül, és egy gyors zuhany után magárakapta.
Mit sem törődve a az elfogyasztott sörökkel autójába pattant, és a kertváros felé hajtott. Útközben megállt, és véletlenszerűen vásárolt egy csokor virágot. Néhány perc vezetés után egy világoskék falú ház előtt parkolt le, és szinte ráfeküdt a csengőre.
Óráknak tűnő másodpercek múlva végre nyílt az ajtó, ám nem a rajta kilépő tizennyolc éves fiúra számított- Robbie, Lily öccse lépkedett a kapu felé.
Eric mindig is tartott tőle. Hatalmas, nyílt szemei szinte átláttak a lelkén, ugyanakkor mérgező érzéseket is elhintettek menet közben- Rob' pszichiáterhez jár, "ön- és közveszélyes cselekedetek gondolatainak elfojtása" érdekében. Ráadásul ő buktatta le Ericet Lily előtt, ám ez csak hab volt a tortán.
-Tudom, hogy illedelmesebb lenne megkérdezni hogy miért jöttél, de azt hiszem, hogy inkább megspórolom magamnak ezt az időt, és annyit mondok: dugd fel magadnak a gazodat, és bújj vissza a patkánylyukadba, seggfej.- mondta kifejezéstelen arccal volt sógora.
-Robbie. Legalább Lilynek szólj.- próbálkozott be Eric, de tudta, hogy szinte lehetetlen küldetésre szánja el magát. Rob soha nem fog neki megbocsátani.
-Ott vannak a kurváid. Nyugodtan elmehetsz hozzájuk is, talán értékelni fogják a törekvéseid, és hangosabbak lesznek néhány decibellel...
-Te egy beteges állat vagy, Robbie Trayed.-mondta, miközben pár lépést hátrált. Kezdte elveszíteni reményeit afelé, hogy újra láthassa Lilyt, ám ekkor újra nyílt az ajtó, és ez alkalommal valóban jegyese lépett ki rajta, vastag plüss fürdőköpenybe burkolózva. Álmosan ásított egyet.
-Szia Eric. Viszlát Eric.- szólt, majd idegesen toporogni kezdett öccse mögött, akinek arcán győzedelmes mosoly suhant át.
-Kérlek, Lily. Legalább egy percet adj.- túrt idegesen a hajába Eric.
-Innen látom, hogy ittál. De legyen. Elveszem a virágot. Holnap visszajöhetsz, ha kijózanodtál, és nem hányod megint tele a szekrényt.
Eric reménykedő arckifejezését látva félmosoly húzódott végig a száján, és csak annyit mondott:
-Vicceltem. Hagyj békén.- mondta, és gyorsan a házuk felé vezető ösvényen indult meg, ám jegyese hirtelen átvetette magát a kerítésen, és ölelő karjaiba vonta.
Tusfürdőjének illata hirtelen öntötte el Lily érzékszerveit, és szinte akaratán kívül visszaölelt.
Nagyot sóhajtott, amikor Eric csuklott egy hatalmasat, és kijelentette, hogy szörnyen fáj a feje. Könyökénél fogva az ajtó felé lökte, majd egy "megvárom amíg jobban lesz" felkiáltással lefektette a kanapéra, és betakarta.
Lassan elaludt. Szuszogásába Lily suttogó hangja keveredett:
-Örülök, hogy hazajöttél, te idióta.